Az aha-élményről Magyar Péter kapcsolati erőszaka után

2024.03.29
Kapcsolati erőszak (Fotók: Magyar Péter / Facebook)
Kapcsolati erőszak (Fotók: Magyar Péter / Facebook)

Kapcsolati erőszak, családon belüli erőszak, abúzus, lelki terror – mindez nem számít, ha épp a közösségi média legsötétebb bugyraiban fröcsögő csürhe számára aktuális messiás követi el a már-már feldolgozhatatlan bűnöket. Szörnyű látlelet a magyar társadalom egy (remélhetőleg szűk) szegletéről.

Varga Judit Frizbi TV-s interjúja minden kérdésre adekvát választ adott, igen, még az inkriminált hangfelvételre is. Csak azok nem látják és értik, akik a pszichopata, nárcisztikus személyiségzavarral élő – mert küzdeni szemmel láthatóan nem küzd ellene – ex-férjben most a sokadik, Magyarországot megváltó messiást képzelik bele. Azt látják, amit látni akarnak, nem pedig azt, ami van.

Nem tudom, Magyarországnak hány pszichopata vezetőre van még szüksége, emlékeim szerint Gyurcsánnyal sem jártunk túl jól, de mindegy.

A Magyar Pétert követő kommenthad olykor ijesztőbb, mint maga az önjelölt világmegváltó, a legfőbb "érveik" pedig a következők:

  • A magánéletnek semmi köze a közügyekhez, miért nem a hangfelvétel tartalmáról beszélt?

Nos, egyrészt a hangfelvétel és annak tartalma értelmezhetetlen a magánéleti rettenet kontextusa nélkül, csupán szövegkörnyezetéből kiragadva lóg a levegőben, és mindenki nagyjából azt hall és gondol bele, amit akar. Érdekes, hogy arról nem szól a fotelhuszárok fámája, mégis, milyen céllal készíthette Magyar Péter a hangfelvételt, és az ő esetében persze az sem kérdés, miért most állt elő vele.

  • Miért most állt elő Varga Judit a meséjével? Karaktergyilkosság, lejáratás, pfuj!

Ezek szerint Varga Juditnak nincs joga az önvédelemhez.

Hát a Jóisten áldjon meg benneteket, nem Varga rohant a nagyközönség elé, hanem az ex-férj haknizza körbe idestova több, mint két hónapja az ellenzéki médiát, és fogalmaz meg súlyos kérdéseket felvető állításokat! Ezek szerint egy NER-ből kicsekkolt miniszternek, aki egyben bántalmazott feleség és édesanya, nincs joga az önvédelemhez?

Magyar Péter esetében természetesen az sem számít, hogy jómaga a NER csecsén élősködött – nem munkahelye volt, hanem pozíciója – havi 3-4 milláért. Hát jó. De legalább úgy néz ki, mint aki a GQ magazin címlapjáról ereszkedett le hívei közé, és végső soron ez igencsak fontos a követőinek, ha nem a legfontosabb. Persze széjjelcsócsált, megrágott, és ezerszer kiköpött lózungokból sincs hiány.

  • Miért maradt benne Varga ennyi éven át egy bántalmazó kapcsolatban? Kizárt, hogy ez igaz legyen, hazudik!

A majd' kétórás interjúban Varga többször is választ adott a kérdésre, és aki élt már bántalmazó kapcsolatban, annak jött is az "aha-élmény", rég eltemetett sebeket feltépve.

Az "aha-élményről", távol a "me too" pénz- és hírnévhajhász csalóitól

A második házasságom 1994-1999-ig tartott, az öt év együttélésből talán három volt papíron házasság, de már a házasságkötés utáni évben beadtam a válópert. Aztán nem mentünk el a bíróságra, megbeszéltük, kibékültünk. Ahogy utána még számos alkalommal – mert az ember hinni akarta, hogy jobb lesz, megváltozik, és az ilyenkor szokásos hiedelmek. Utólag könnyű okosnak lenni, a szerelem meg, mint tudjuk, nem csupán vak, de teljesen hülye is.

Nagyjából 15 alkalommal költöztem el az öt év során, ebből 14 alkalommal mentem vissza.

Közös gyerek nem lett, de a férjemnek volt egy akkoriban általános iskolás, alsó tagozatos kislánya, aki az első feleségével élt. (Én a harmadik voltam.) A nővel és a gyerekkel is jó kapcsolatot ápoltam, később, már fiatal felnőttként kérdezte meg tőlem a kislány, amikor az apja a soron következő "áldozatát" készült nőül venni, hogy tényleg nincs semmi esély arra, hogy ismét összejöjjek az exemmel? Mert neki akkor volt a legjobb a kapcsolata az apjával, amikor az velem élt.

Szerencsére kicsi volt még, így talán nem emlékszik arra a két rettenetes "élményre", amelyekre én máig jól emlékszem.

Az egyik egy hétvégi program volt, amikor a gyereket is magunkkal vittük a teniszklubba. A férjem BMW őrültként mindig nagy becsben tartotta az autóit, a kislány pedig, miközben szállt be a kocsiba, a hátizsákjából kikandikáló ütőjének (grippel gondosan betekert) nyelét véletlenül az ajtóhoz koccintotta. Semmiféle kár nem keletkezett az autóban, mégis olyan megalázó üvöltést kellett elszenvednie a gyereknek, hogy zokogva érkezett meg a pályára. 

"Ezt nem hiszem el, a saját gyerekem töri össze az autómat! Hát normális vagy te? Még arra se vagy képes, hogy egy kocsiba rendesen beszállj? Amúgy is le kéne fogynod, már ezerszer mondtam…"

Egy másik alkalommal Ausztriából hoztuk haza, ahol az anyja nyári tábort tartott és tanárként neki még maradnia kellett. A kislány, ekkor talán 9 éves lehetett, végignyúlva a hátsó ülésen aludt, gyerekülés, biztonsági öv nuku. Én az anyósülésen ültem, az ex-férjem pedig talált egy hozzá hasonló ámokfutót, akivel versenyezni kezdett az autópályán. 240-nel mentünk, hol a külső, hol a belső, hol a leálló sávban. Sírva-remegve kértem, hogy engedje el a másikat, fejre fogunk állni, a gyerek meg ott alszik mindenféle rögzítés nélkül a hátsó ülésen, hasztalan. Végül alulmaradt, a másik gyakorló elmebeteg győzött, s az exem csak annyit mondott, hogy 

"neki nagyobb volt a felnije".

Ahogy átértünk a határon, megállt tankolni, én kiszálltam a kocsiból, a gyerek felébred közben és nem akartam, hogy lássa, milyen állapotban vagyok. Előresétáltam az út mentén, hogy ne a benzinkúton gyújtsak rá, gondoltam egy cigi lenyugtat. Megdöbbentem, amikor az exem kijött a kútról, komótosan beült a kocsiba, majd amikor mellém ért felgyorsított és elhajtott. Ott hagyott az út szélén, az osztrák határ mellett, mert kritizáltam a közúti ámokfutását. Stoppal jöttem haza Budapestre.

Nálunk a fizikai abúzus sem maradt el, bármiért képes volt bepöcceni, teljesen kiszámíthatatlanul. Egy alkalommal szarvas pörköltet főzött, nagy feneket kerített a különlegességnek, és teljesen kiborult, hogy tejfölt tettem a köretre – nokedli volt vagy tészta, már nem emlékszem. Felfogni nem tudtam, mi baja, de addig hergelte magát, hogy ököllel az arcomba ütött. Igen ám, csakhogy én ösztönösen elhajoltam, és tiszta erőből a konyhaajtó félfáját találta el, aminek következtében eltört a keze. Ügyelet, gipsz, megbánás, bocsánatkérés. Majd másnap az ebédnél ugyanez a jelenet játszódott le, csak akkor már a gipsszel ütött.

Ezer ilyen történetem van.

A vége felé munkahelyet váltottam, emiatt pedig az addig farmeres-pólós öltözködésemet szoknyára és blúzra kellett váltani. Ekkorra már annyira eluralkodott rajta a féltékenység, hogy kikapcsolta a bojlert, ne tudjak meleg vízben hajat mosni, mert biztos azért nem akarok csapzottan menni az új munkahelyemre, hogy pasizzak. Nem számított a reakciómra, mivel hiszti helyett elmentem egy fodrászhoz, és az addig vállig érő hajam egycentisre vágattam, olyan Sharon Stone-os frizurára.

Amikor végleg elköltöztem az új lakásomban semmi sem volt egy matracon és egy könyvespolcon kívül, csak a személyes tárgyaim, ruhák, ilyesmik. Később a szüleim segítettek hűtőt és mosógépet venni.

Ugyanúgy szerettem a férjem, pontosabban ugyanolyan szerelmes voltam belé, mint a kapcsolat elején, jóképű volt, magas, okos, egy autómérnök-közgazdász doktor, sportos, népszerű, és így tovább. Én viszont 27 évesen halálosan fáradt. Annyira fárad, hogy a lelkem fáradsága elnyomott minden más érzést. Csak a megkönnyebbülés maradt, hogy esténként kulcsra zárhatom az ajtót, és senki nem mondja meg, milyen combfixet vegyek fel a szexhez, és hogy csak egy kis vidéki picsa vagyok: 

"Nem az a baj, hogy kurva vagy, hanem hogy hülye kurva."

Mint utóbb kiderült, megtartott magának egy kulcscsomót a lakásomhoz, ahová följárogatott csekkolni a "rendet", míg én dolgoztam. Egyszer észre is vettem, hogy nem ott áll az üzenetrögzítő szalagja, ahol hagytam, de azt hittem, én emlékszem rosszul. Közben persze a szokásos üzenetekkel bombázott, próbáljuk meg újra, megváltozik, stb. Emlékszem, meghívott ebédelni, és elfogadtam, azt hittem, a válásról lesz szó, de nem. Leültünk az étteremben, rendeltünk, majd miután a pincér kihozta a kaját, belekóstolt, felpattant, hogy ez szar, menjünk máshová. Nem először csinálta ezt persze, ekkor mondtam, hogy inkább vigyen haza, semmi értelme a továbbiaknak.

Az agglomerációból tartottunk befelé, a 7-es úton már elkezdte az üvöltözést, félelmetesen felhergelte magát, úgyhogy egy piros lámpánál kiugrottam, és rohantam visszafelé, leintve egy autót. Azonnal megállt mellettem egy sofőr, csakhogy az exem rohant utánam, hátulról "átölelt", megnyugtatta a másik autóst, hogy nincs semmi baj, csak egy kis családi perpatvar. Hazáig egy szót sem szóltam, kiszálltam, ő viszont jött utánam, arra hivatkozva, hogy úriemberként bekísér. De amikor elköszöntem, betette a lábát a lépcsőházajtó küszöbéhez, mindenképp fel akart jönni, hogy beszéljük meg.

Azt hiszem, ez volt a házasságunk legrémisztőbb jelenete, ekkor féltem a legjobban.

Gondoltam, majdcsak jön valaki, a nagy számok törvénye alapján egy nyolclakásos társasházban előbb-utóbb jönnie kell valakinek, és így is lett.

A válóperre az ügyvéd(nő)jével érkezett – azt hitte, mindenféle követeléssel állok majd elő –, én egyedül. Semmit sem kértem, csak szabadulni akartam, a bírónő kétszer kérdezett rá, hogy biztosan nem akarok-e élni a lakáshasználati jogommal? Mondtam, hogy száz százalék. Erre az exem dühében sírva fakadt.

Van kiút. Je suis Judit!

Ja, és fával dolgozni - bár most a csürhe, a semmit sem alkotók, semmit sem teremtők Varga Judit asztalosmunkák iránti érdeklődésén is röhögnek - az egyik legjobb terápia. Nekem bejött, két éve dolgozom fával, és nagypéntek lévén aktualitása is van a kijelentésnek: fával dolgozni maga a csoda, varázslat, a legmélyebb szakrális élmény.

Polgári Szilvia - Politikai látleletek
Minden jog fenntartva 2018-2024
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!