Gyurcsány és a történelem
Talán sokan megvetnek azért, amit most leírok, s ezúton töredelmesen bevallok: végignéztem a DK évértékelőjét. Na jó, nem néztem végig, mindössze harminc percig bírtam hallgatni ezt a nagyszerű embert, de higgyék el, részemről ez is óriási teljesítmény volt, nagyjából olyan, mintha az egészet láttam volna.
A hírportálok részletesen tájékoztattak mindenkit az elhangzottakról, úgymint iskolák helyzete, egészségügy, (illegális bevándorlás - ja, ez nem) szegény, kirekesztett menekültek, és így tovább. A szokásos jelzők persze elhangzottak, a teljesség igénye nélkül: urizáló, fennhéjazó, korrupt, gazember, bűnszövetkezet, árulás, lopás, skizofrén. Ha csak ezeket olvasná a tudatlan halandó, azt hihetné, Gyurcsány Ferenc mélyen magába nézett és nyíltszíni önértékelést tartott, de természetesen nem erről van szó, mielőtt bárki is hiú reményekbe ringatná magát. Egy mondatban összefoglalva: a szokásos, fröcsögő mantra hangzott el, az ország Ferije hozta a formáját.
Ám egy apróság felkeltette a figyelmemet, s meglepődve konstatáltam, ez idáig egyetlen újságíró sem ugrott rá a volt miniszterelnök szarvashibájára. Jelesül arról beszélek, hogy a mi Ferink történelmi ismeretei finoman szólva is hiányosak, ha egyáltalán léteznek. Épp, mint a szakdolgozatai. Apropó, szakdolgozatok. Azzal a gondolattal már nagyjából megbarátkoztam, hogy nyomtalanul eltűntek; a két saját példánya maga magától veszett, kallódott el, a két másik, különböző felsőoktatási intézményből eltűnt példányok meg... ki tudja. A szakdolgozatok már csak ilyen fránya jószágok, könnyen lépnek az elveszés útjára. De erre később még visszatérünk.
Tehát Feri, miközben a tőle megszokott hevülettel tárta elénk, Magyarország számára micsoda örömet okozott fejest ugrani az első világháborúba - párhuzamba állítva mindezt a jelenlegi helyzettel -, hirtelen zavart éreztem az erőben. Az állítás ugyanis több sebből vérzik. Egyfelől Tisza István egyáltalán nem repesett az ötletért, s 1914. július 1-én, Ferenc Józsefnek írt levelében meg is fogalmazta aggályait:
"Rendkívül kedvezőtlennek tartom ezt az időpontot, hiszen Romániát már elveszettnek kell számítanunk, s pótolni még nem tudtuk. Az egyetlen állam, amelyre számíthatunk, Bulgária, ki van merülve. A jelenlegi Balkán helyzete olyan, hogy casus belli (háborús ok) találására a legcsekélyebb gondot sem okozza. Ha majd eljön a rajtaütés ideje, a legkülönbözőbb kérdésekből alakíthatjuk az okot a háborúra."
Erről ennyit. Másfelől, s ez lényegesen súlyosabb tény, Magyarország nem lépett, nem is léphetett be az első világháborúba, sem örömmel, sem örömtelenül. Magyarország ugyanis, mint önálló entitás nem létezett akkortájt, a formátumot Osztrák-Magyar Monarchiának hívták, vagy röviden Monarchiának. Figyelmen kívül hagyva az eltűnt szakdolgozatokat, ezt illene tudnia egy miniszterelnök aspiránsnak (is). Vagy ha nem tudja, akkor mi a Jóistenért beszél róla? Könyörgöm, a Monarchia, mint olyan, nagyjából általános iskolás tananyag, hogy a középiskoláról már ne is beszéljünk.
Mindezzel együtt remek volt az évértékelő, legalábbis Feri közönségét bizonyára rendkívüli gyönyörrel töltötte el. Kicsit sajnáltam, hogy nem lehettem ott, jót tett volna az üzletnek. Sajnos nem hívtak meg, pedig túladhattam volna a rám maradt hallókészülékeken, Corega műfogsorragasztókon és néhány, alig használt járókereten. Na jó, nincs ilyen üzletem, de ha jövőre kapok meghívót a DK évértékelőjére, beindítok egyet.