A civilizációs mázról

A veszélyek korából az önveszélyeztetés korába léptünk. A magyar társadalom többsége e pillanatban nem azért veszélyes, mert hazudik, hanem azért, mert boldogan asszisztált a közös nyelv felszámolásához.

Ugyanaz a tett, két megítélés. Ami az egyik oldalon árulás, a másikon az erkölcs forradalma. Ugyanaz a mondat az egyik számára uszítás, a másik számára igazságbeszéd. Volt már ilyen, de az mégsem ilyen volt.

Ugyanaz az ember tegnap még a NER leggyűlöltebb, leggátlástalanabb akarnoka volt, de ma már a nemzet lelkiismerete. Mindeközben a valóság maga dermedt és mozdulatlan.

Csak a tekintetek villannak.

2026 tavaszának magyar közéletében ugyanaz a tett attól függően változtatja színét, formáját és jelentését, hogy ki követi el. Mintha nem lennének többé önmagukban létező dolgok. Csak törzsek, zászlók és a mögéjük rendezett gyűlölet. Az alma ugyanaz, mégis: az egyik kézben rothadtnak és férgesnek tűnik, a másikban meg misztikus aranyalmának.

A magyar társadalom többsége elvesztette kapcsolatát a valósággal, a tényeket elnyelték a hangulatok.

Az árulás például régen viszonylag egyszerű jelentéstartalommal bírt. Oldalt váltani, hátat fordítani annak, aminek haszonélvezője voltál. Ma azonban attól függ, ki teszi. Ha nem Magyar Péter vagy, nem lehetsz megtért hős és a nemzet lelkiismerete, csak egy számító köpönyegforgató.De az emberi természet messze nem ilyen költői.

Ha valakit a becsület vezet, nem pont akkor lázad föl, amikor kihúzzák alóla a bársonyszéket. Az ugyanis nem görög dráma, hanem szimpla számítás. Hősmese helyett abszolút filmszínház. Pedig hajszálra úgy tűnik, mintha hősmese lenne, de hát épp ez benne a trükk.

Sajnos a társadalmaknak időről időre szükségük van megváltástörténetekre, különösen olyan korban, amikor már alig hisznek valamiben. Vagy épp tényleg nem hisznek semmiben.

De a mélyebb rétegben valami más is történik: eltűnik az emberi méltóság minimuma.

Egy hetvenéves embert nem alázunk meg.Akkor sem, ha hajléktalan, akkor sem, ha köztársasági elnök. Nem számít, hogy előbbi büdös, húgyos, utóbbi meg nem szimpatikus. Akkor sem alázzuk meg emberi mivoltában. Ez a mentalitás ugyanis felzabálja a magyar társadalom lelkét, és nem marad utána semmi, csak a csőcselék. 

Talán épp ez a huszonvalahány ismeretlen tagból összerakott párt valódi célja. 

Egy társadalom akkor veszíti el önmagát, amikor először talál kéjt a megalázásban. Amikor az erkölcsi ítéletet felváltja a törzsi káröröm. Amikor már nem az számít, mi történt, hanem az, hogy kivel. 

Azt hisszük, stabil demokráciában élünk, holott a ránk kent civilizációs máz vékonyabb, mint a tojás héja.

És senki, még a fanatikus tiszások sem lesznek boldogabbak, ha a máz egyszer széttörik.