Rendszerkritika – Mitől fél a győztes?

Eljött a 3,2 millió Magyar Péter országa? Ebben az univerzumban nem elég a fölényes többség, hanem a mindenség kell. A teljes tér. A teljes kontroll. A teljes csend.

„Immunitás Program” – már az elnevezés is beszédes. Az immunitás védekezés valami ellen. Mintha a társadalom nem tiszás fele kórokozó lenne, az eltérő gondolat fertőzés, az autonómia pedig vírus. Az etimológia nem hazudik: az immunrendszer nem tárgyal, hanem azonosít, elkülönít, majd elpusztít.

És már meg is érkeztünk a lényeghez.

A Tisza Párt Immunitás Programja nem jogi innováció. A névtelen feljelentés nem új találmány. De a kontextus, amelybe most helyezik, felülírja a 21. századi bizalomra épülő társadalom alapelveit, és a vérzivataros ötvenes éveket idézi – ezúttal rózsaszínre csomagolva. Mert ma már nem kényszerből, hanem önként kell gyanakodnod. Nem parancsra, hanem „közösségi felelősségből” jelentesz. Ez benne az igazán veszélyes: nem rendszert épít, hanem reflexet. Elvégre 3,2 millió magyar rajong a habos-babos mesékért.
És mindig akad elég ember, aki inkább hinni akar, mint érteni.

A rossz hír viszont számukra is az, hogy a program nem a közöny ellen irányul. Nem arról szól, hogy végre legyen bátorságunk fellépni a nyilvánvaló rossz ellen – például névvel és arccal álljunk ki, ha a szomszéd Józsi minden este veri Etelkát, és a falakon át is hallható a rettegés. Nem.

Ez valami egészen más.

Ez a sunyiság intézményesítése.

Elsöprő többség, kétharmados patkó, politikai felhatalmazás, szélesre tárt ajtók – minden adott. Épp ezért tehetjük fel a jogos kérdést: miért nem névvel és arccal hívnak cselekvésre? Miért nem azt mondják: „állj ki, vállald, építsd a közösséget”? Mitől fél a győztes? Van oka félni? Dehogy van! Akkor mégis, mi célja a névtelenséggel?

A válasz kellemetlen. Mert a valódi cél az atomizálás.

Pontosan úgy, ahogy azt egyszer már megéltük a történelmünk során. A Kádár-korszak apró panelkonyhái minden nap emlékeztetnek rá. Nem fér be a család, nincs közös asztal, sem beszélgetés. Nincs mi, csak én. És a szomszéd, akitől tartani kell.

„Legyetek mind Magyar Péterek!” – mondja Magyar Péter és visszhangozza 3,2 millió magyar péter. Bújjatok névtelenség mögé, az majdnem olyan, mint az én mentelmi jogom. Jó fedezék. Árnyék. Egy olyan hely, ahol nincs felelősség, csak következmény.

Ez nem politikai logika, hanem pszichológiai minta. Így dolgozik a nárcisztikus.

Nem legyőzni akar, hanem megsemmisíteni.

Személyes megjegyzés: Jól ismerem ezt a dinamikát, és higgyétek el, igencsak gyomorszorító a felismerés, amikor rájössz, hogy a testvéred nem békét akar, sem közös építkezést, hanem csak leradírozni a családi fotókról. Visszamenőleg is!

Most sajnos ugyanezt látjuk társadalmi szinten.

Nem az a kérdés, hogy működik-e, mert ilyen rendszerek működnek. A kérdés az, hogy mit tesz velünk.

Milyen embereket nevel ki ez a rendszer?

Légy gyáva!
Légy sunyi!
Légy alattomos!

A Tisza Párt Immunitás Programjának ennyi a valódi üzenete.

Az igazi immunitás nem a névtelen feljelentés. Az igazi immunitás ellenállás a manipulációval szemben.

Felismerése annak, hogy ez nem közösségépítés, hanem közösségrombolás, mert nem bátorságra nevel, hanem gerinctelenségre, és nem felelősséget kér, hanem kibúvót kínál.

Csak köpni lehet még az ötletre is. Egy jó nagyot köpni.

Ez az igazi immunitás.

És hogy immunis-e a magyar társadalom?

A választási eredmények nem adnak sok okot az optimizmusra. De az élet nem egy kampány. A kampány menetelés volt a győzelembe, de a lakmusz a kormányzás lesz.

PS: Tegnap nálam járt Imike, az egyik kedvenc kiszállítóm. Szeret csacsogni és én is szeretem, ha csacsog. A Tiszára szavazott. Megkérdeztem, hogy mi lesz, ha eltörlik az ársapkákat és megszüntetik a rezsivédelmet? Elkerekedett szemekkel válaszolta azt, hogy „nem lesz ilyen”. 

„Na de ha mégis?” – faggattam tovább. 

„Akkor rájuk gyújtjuk a Parlamentet.”

Hát így. Mindenesetre én óvatosabb lennék, ha tömegek fejében akarnék b@szakodni.